Pages

2012. április 24., kedd

A „kavics” megtelt Isten dicsőítésével




Napsütéses nyárias meleggel köszöntött bennünket október 2-a, vasárnap. A délelőtti istentisztelet után Budapest utcáin lépten-nyomon koncertre igyekvőkkel lehetett találkozni. „Ti is a koncertre?” – tették fel oly sokan a kérdést egymásnak. Ki gyalog, ki busszal, ki pedig autóval ment a Sportarénába. Ahogy közeledtünk az épület felé eszembe jutott, hogy egyesek kavicsnak nevezik az épületet. Mi keresztények tudjuk, hogy egy kavics Isten emberének a kezében leterítette a Góliátot.  És a „kavics”-hoz csak úgy özönlöttek az emberek. Lufik, zászlók lengtek a környékén.
A Baptista fúvósok színvonalas zenéje töltötte be a teret. Már a stadion előtt is rokonokkal, kedves ismerősökkel találkoztunk.  Rég nem látott barátok kérdezgették egymástól, ki hova ül, vagy éppen áll. A bejutás után már az előtérben is érezni lehetett azt a bizonyos más légkört.  Mindenki kapott egy színes, világító karkötőt ajándékba, aminek később igazi jelentősége is lett.  A folyosón keresztény könyvek, fotók, és a Misszió Expó. A világi koncerteken gyakran előfordul, hogy csak a főelőadóra, a híres együttesre kíváncsiak, és az előzenekarokat talán meg sem hallgatják. Itt azonban nem így történt, hiszen mindegyik fellépő ugyanolyan ovációt és tapsvihart kapott, akár az Amaro Delről, Pintér Béláékról, Csiszér Lászlóról, vagy éppen a Jesus Culturáról volt szó.  Valóban elmondható, hogy ide Istent dicsőíteni érkeztek az emberek.  Voltak baptista, református, evangélikus, pünkösdi, katolikus, szabad keresztény, golgotás és sok más gyülekezetből. Felekezeti hovatartozás nélkül mindenki azért jött, hogy az Urat magasztalja és belépjen Isten jelenlétébe.
Az est egyik különlegessége volt, amikor Kunszabó Zoltán katolikus diakónus bocsánatot kért a magyar nép nevében Kovács Edgár uszkai roma pásztortól, amiért a roma testvérek tehetségét nem ismertük el és néha megkülönböztetett módon bántunk velük. Kovács Edgár pedig azért kért bocsánatot, amiért voltak, akik megloptak bennünket és olyanok is, akiknek nehézséget okozott beilleszkedni a társadalomba. A 12 500 nézőt befogadó Sportarénában fiatalok, középkorúak és idősek felemelt kézzel dicsőítették az Urat. Azok a bizonyos színes karkötők csak úgy ragyogtak a sötétben, jelképezve az egységet.
Az est sztárvendégei a Jesus Culture együttes volt, akik a megújulás fontosságát és az elmélyült dicsőítést tűzték a zászlajukra. A kaliforniai fiatalok hamar belopták magukat a magyarok szívébe.  Egyszerre voltak a dalaik zeneileg magas színvonalúak, modernek és ugyanakkor mély mondanivalókkal bírtak. Nemcsak, hogy énekeltek a mennyről, de egy kis szeletét le is hozták. A négy zenekar és az ötórányi színvonalas program után talán mindenki nevében mondhatom, hogy Isten jelenléte érezhető módon betöltötte a csarnokot, és feltöltődve térhettünk haza.

Dicsőség az Istennek, hogy még mindig vannak élő hitű keresztények, akik a sok nehézség ellenére is kitartanak az Úr mellett, és meg akarják mutatni, hogy a világ egyedüli reménysége Krisztus. Csak akkor tudjuk sikerrel venni az akadályokat ebben a jelenlegi világméretű káoszban, ha Isten igéjét követjük, és ahhoz ragaszkodunk életünk minden területén.  Isten örömmel nézi, amikor a gyermekei egységben vannak és egy közös cél érdekében összefognak. Így indul el az ébredés, aminek mi is legyünk a része! 
Durkó Anett

2012. február 13., hétfő

Meeting Po!nt - egy új fogalom az éterben

Érdekes kezdeményezésbe kezdett több amatör rádiós. A műsorvezetőkből, szerkesztőkből, riporterekből álló csapat meeting Po!nt cím alatt többórás élő magazinműsor készítését kezdte meg . A magazinműsor érdekessége a gyorsan pörgő témaválaszték, sőt annak széles spektruma is. A műsorblokkban többek között helyet kapott gasztronómiai, bibliai beszélgetős, zenei beszélgetős, könyvbarát és kultúrális-művészi műsor is.
Az adás az interneten indult el a www.golgotaradio.hu internetes rádión, de több műsorát is átveszik földi rádióadók is. A magazinműsor havi rendszerességgel jelentkezik, de a készítők szerint ez hamarosan heti sűrűségű vállalkozássá teljesülhet ki.
A csütörtök esténként jelentkező műsor remek alternatívája lehet kereskedelmi adók gyakran semmitmondó ugyanakkor profin kivitelezett tucatműsorainak.
nézd meg a videót

2011. december 13., kedd

Újra él a gospel.hu

Szeretettel köszöntünk benneteket ismét a www.gospel.hu oldal blogján!


 Néhány hónap kihagyás után újraindítjuk az oldalt. Elnézést kérünk kitartó olvasóinktól, de az adminisztráció nagyobb úr nálunk és a lehetőségeinknél.
Cserében viszont, mintegy engesztelő ajándékként fogadjátok szeretettel Pajor Tamás két szerzeményét, melyet - egy 2 másodperces adminisztráció - után ingyen letölthettek, Tamás oldaláról:
http://www.pajortamas.hu/ajandekozo.php#
Hamarosan újra jelentkezünk, folyamatos friss tartalommal és egy megújult oldallal is!!!!!!!

2011. június 22., szerda

Ezek megőrültek!

A Tooth and Nail ingyen letölthetővé tett 30 remek felvételt.

Kemény zene rajongók, uccu neki töltsétek!

http://www.freetoothandnail.com/

(A letöltéshez facebook account szükséges)

2011. április 10., vasárnap

Planetshakers újra Budapesten

Az Ez az a nap! iroda meghívására ismét Magyarországra látogat az ausztrál Planetshakers zenekar.

A Planetshakers egy keresztény ifjúsági mozgalom, amely egy évente megrendezett konferenciából nőtte ki magát nagy nemzetközi szolgálattá és gyülekezetté, melynek központja az ausztráliai Melbourne. Bátran hangoztatják, legyen szó akár a gyülekezetről, akár a dicsőítő csapatról, hogy missziójuk: kiképezni egy nemzedéket, hogy nemzedékeket nyerjenek meg.

A csapat zenéjének és üzenetének is meghatározója ez a közös gyülekezeti háttér, mely összekovácsolja őket, közös irányt és lendületet ad nekik. Ezt a lendületességet zenéjükben is érezni lehet, hiszen a mai fiatalok nyelvén és módján fogalmazzák meg, mit jelent számukra kereszténynek lenni. Szenvedélyük, hogy világszerte láthassák a generációkat Isten dicsőítésében egyesülni. Vágyuk látni és elősegíteni az emberek Istennel való találkozását, hogy az Ő jelenléte átformáljon minket és felkészítsen arra, hogy változást hozzunk erre a világra.

A világkörüli turnéján lévő csapat nagy örömmel jön vissza kis hazánkba! Tavaly júniusban a margitszigeti Ez az a nap!-on több mint ötezren voltak részesei a nem hétköznapi élménynek. Ha szeretnél találkozni velük és meghallgatni őket, most májusban ne hagyd ki a Budapesti koncertjüket!

Bővebb infó: www.ezazanap.hu


2011. január 6., csütörtök

Hangszüret: Beérett a szeder!

Még a '90-es évek közepén is elérhetetlen álomnak tűntek az igazán profi magyar gospel lemezek. Tátott szájjal hallgattuk Ron Kenoly-t, az akkor már elhunyt nagy úttörő Keith Green-t, a rock vonalon nagyot alkotó Petra-t vagy épp Carman-t. Az évek alatt aztán felnőtt a magyar gospel generáció, akik már könnyebben szerezhették meg az amerikai kazettákat, lemezeket, ők maguk is kezdték elsajátítani a dalokat és élőben is hallhatták a keresztény zene nagyjait. Kezdenek tehát beérni a gospel generáció gyümölcsei.


A közelmúltban egy újabb lépcsőfokhoz értünk, amikor egy világszerte ismert keresztény énekes magyar lemezen szerepelt. Bár epizódszerepről van szó, Ron Kenoly egy dalban közreműködik Szeder Balázs: Blackberry Jam cd-jén, mégis ez valami olyan esemény, ami előtte soha nem történt meg kis hazánkban. Ron mellett persze többek között olyan kiváló muzsikusok demonstrálják a zenei- és szellemi egységet az albumon, mint Johnny K. Palmer, Almási Kornél, Hámori János (Budapest Jazz Orchestra), Mihalik Ábel (Kispál és a Borz), Bolba Éva (Hot Jazz Band) vagy Bubenyák Zoltán (Back II Black).


A Gospel Café előző adásában Szeder Balázzsal beszélgetünk az album hátteréről és a dzsem készítés mesébe illő történeteiről.


A 2011. január 6.-i adás meghallgatható itt >>>

2010. december 24., péntek

Karácsony 2010

Meghitt, Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!

A gospel.hu stábja