Pages

2010. szeptember 13., hétfő

Interkontinentális rakéták robbannak kedden este

CsaK
Tizenéves korom óta volt egy álomképem. A Continental Strings & Brass lemezeit hallgatva indult az egész. Még olyan is előfordult a '90-es évek közepén, hogy felhívtam a Juventus rádió kívánság műsorát és kértem egy Continental Singers dalt. Persze nem adták le akkor. Miért is adták volna...? 

Térjünk vissza egy kicsit erre az álomképre. A későbbiekben kiderül, hogy nem csak én láttam magam előtt ilyesmit. Sőt, van aki nem csak látta, hanem meg is valósította. Képzeljük el Magyarország legnagyobb, legnívósabb koncerttermét! A hatalmas színpadon helyezzünk el egy komplett szimfónikus zenekart rengeteg vonóssal, fafúvóssal, rézfúvóssal, ütősökkel, basszusgitárral, két billentyűssel, gitárral. Ez már jó alap az álomképhez. Mindezekhez tegyünk egy 15 fős kis kórust, és egy 80 tagú nagy kórust. Kezd elég gigantikus lenni, ugye? Ha megszólalnak a trombiták, harsonák, tubák, a vonósok, a gongok, üstdobok és ennyi ember kiereszti a hangját, akkor egy pillanatra beledermed a közönség a székbe. Az akusztikus hangszerek és az emberi torkok olyan erővel pendítik meg a lélek beporosodott húrjait, hogy a hallgató nem tud semleges maradni.

Már csak jó dalok kellenek és egy-két kiváló szólista. Ez utóbbira tökéletes lenne például Rontó Kitty és Bolyki Balázs. A dalokat pedig elkezdte megírni 40 évvel ezelőtt egy tehetséges amerikai zenész, akit szintén elhelyezünk az álombéli színpad karmesteri porondján. Cam Floria az úriember, aki a '60-as években megálmodta a Continental Singers együttest. A 'kontinensek énekesei' azóta tényleg minden földrészre eljutottak, ha a hó- és jégfedte Antarktiszt nem számítjuk bele. Magyarországon 1985-ben indult a helyi csoport, melynek alapítója, Julia Hamilton szintén vezényelne az álombéli koncerten egy-két dalt. Ha ilyen könnyű álmodozni, akkor legyen ott mondjuk az európai Continentals vezetője is a színpadon.

Egy gigantikus keresztény koncert kétszáz emberrel a pódiumon. Nagyszerű dallamok és még nagyszerűbb üzenet a harmóniák között. Ez a megvalósult álom. A Művészetek Palotájában holnap teltház lesz. Most egészen biztosan nem üres frázis, hogy életre szóló élményt kap, aki ott lesz. A magyar keresztény könnyűzene úttörői egy korszakot zárnak le és ünnepelnek meg. Az innen kinevelődött tehetséges zenészek és énekesek később saját együtteseket alapítottak, melyek egyre jobbak, nagyobb színvonalúak és egyre elismertebbek a nagyvilágban is. Holnap este az egységet demonstrálják egy közös koncerttel és hálát adnak Istenüknek a magyar gospel 25 évéért.

Fizikai értelemben is erőteljes lesz a hangerő, ami egy-két dalban jellemzi majd a koncertet, de azt gondolom, hogy a 'kontinensek énekesei', vagyis a Continental Singers lelki, szellemi értelemben is interkontinentális, szent nukleáris tölteteket robbant kedden este a Művészetek Palotájában. Utánuk a tűzözön.


A koncert után beszámoló itt a gospel.hu oldalon és a Gospel Café műsorán a Civil Rádióban és a Golgota Rádióban!

5 megjegyzés:

Tibi írta...

Áldás! Áldás! :) Már nagyon várom! csibi

KriZ írta...

Jó lesz!

Névtelen írta...

Akárki is írta a cikket, nagyszerű tolla van! Köszönjük. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne okozzunk csalódást. Köszönjük a támogatást, a sok szeretetet és biztatást.
Tornay András az est egyik szervezője

dj Gospel írta...

Hajrá KriZ! jó a cikk! jobban fog a tollad, mint a kürtöd :-)))))))

Névtelen írta...

GRATULÁLOK! PROFI MUNKÁT VÉGEZTÉL. fantasztikus volt az este, jó hogy Te is ott zenéltél. Nyúl

Megjegyzés küldése