Pages

2009. március 3., kedd

Mary Mary - The Sound

A közelmúltban megjelent "The Sound" című új albumuk kapcsán bemutatjuk a Grammy-, Dove-, Stellar-díjas és "American Music Awards" győztes testvérpárt, a Mary Mary-t. A számos díjat és az öt eddig megjelent lemezt egy nagy családban eltöltött tartalmas gyermekkor előzte meg a kaliforniai Inglewoodban. Polgári nevükön Erica és Trecina Atkins keresztény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, édesanyjuk karvezetőként, édesapjuk ifjúsági pásztorként szolgál. A Trecina nővérek hamar bekerültek a kórusok világába, gyermekként gospel turnékon vettek részt és néhány televíziós műsorban is szerepeltek. Négy másik testvérükkel együtt énekeltek a híres Bobby Jones Gospel című műsorban. Később az El Camino Főiskolán tanultak, ekkor még sokat énekeltek klasszikus és különböző populáris stílusokban is. A diploma után több neves előadó mögött vokáloztak turnékon és R&B lemezeken.
A zenei karrierjük Warryn Campbell producerrel való találkozásuk után kezdett igazán beindulni, aki az EMI kiadóhoz vezette őket, s ennek eredményeként filmes betétdalokat énekelhettek a "Dr. Doolittle" majd az "Egyiptom hercege" című filmekben. A gospel zenei életben akkor kezdtek ismertté válni, amikor a népszerű Yolanda Adams egyik lemezére felkerült két szerzeményük. Ekkor kezdték el használni a ma ismert Mary Mary nevet, melyet Mária, Jézus anyja és Mária Magdaléna után vettek fel. 

Ezen a néven jelent meg nem sokkal később (2000-ben) első albumuk, a "Thankful" is, melyet a Columbia Records jelentetett meg. A kilencvenes évek közepén megjelent Tramaine Hawkins lemez óta az övék volt az első gospel CD, amit a hatalmas multinacionális cég kiadott. Az albumról az első kislemez, a "Shackles" hatalmas siker lett, hamar a gospel, a pop és az R&B közönség kedvencévé vált. 28. helyet ért el a rangos Billboard 100-as listáján, Top 10-ben volt az R&B és Top 40-ben a pop listán. Ez volt öt év után az első gospel szám, amit az MTV a legsűrűbben játszott számai közé vett és bekerült a zenetévé Top 10 R&B listájára is.

Később az album első helyezett lett a gospel eladási listán, a Mary Mary platinalemezt kapott több, mint 1 millió eladott példánnyal. Ezzel a lemezzel nyerték az első Grammy-díjukat is. A dalok világszerte népszerűvé tették a testvérpárt Dél-Amerikától-Európáig.
A lemezt még négy másik követte; az "Incredible" 2002-ben, a "Mary Mary" 2005-ben, a "Mary Mary Christmas" 2006-ban, a "The Sound" pedig 2008 végén jelent meg.
A legújabb lemezről mi még csak néhány dalt ismerünk, például az "I Worship You" címűt, ami máris nagy népszerűségnek örvend és a gospel.hu kritikusa is csak jót tud írni róla... :) A hivatalos weboldalon hallgatott, az új lemezről származó dalrészletek alapján a "The Sound" felveszi a versenyt az eddigi legjobb albummal, ami szerintünk a 2005-ben megjelent "Mary Mary". A nagyszerű vokálok és a jellegzetes hangszerelés megmaradt, biztosan sok díjat kapnak majd a lányok a "The Sound"-ért is.

Egy klip az új albumukról: Get Up

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése