Pages

2009. szeptember 20., vasárnap

Gavin Mikhail Bio - magyarul

Koschik Juditnak köszönhetően egy remek életrajzot kaptok kézhez Gavinról:
Gavin Mikhail (énekes-zongorista szöveg- és dalszerző) az Anti-Rocksztár:
Gavin az indianai West Lafayette-ben született 1973. április 28-án.
Ahogy négy nővére, ő is gyermekkorától tanult zongorázni. 10 évesen már
több területi versenyen vett részt és nyert meg, közben a helyi
templomokban is szolgált kántorként és hangversenyeket is adott. 16
évesen Peter Gabriel és Tori Amos dalainak hatására elkezdett saját
szerzeményeket írni.
Szülei eleinte szerették volna ha fogorvos lesz belőle, de végül a
Purdue University pénzügyi szakán diplomázott. (Elmondása szerint
körülbelül annyira akart bróker lenni, mint angol-kóros... XD)
A főiskola után, mivel továbbra is a zene állt érdeklődése
középpontjában és ezt a pályáját akarta építeni, összecsomagolt és a
Tennessee állambeli Nashville-be költözött. Több évig Sally
Anthony-val dolgozott és sokat utaztak pl: Christina Aguilera, Oasis,
The Wallflowers, James Taylor koncertekre előzenekarként.

2002-ben elváltak útjaik és Gavin szólóban írta és szinte "öntötte ki"
magából első (bemutatkozó) albuma a Personal Beauty Needs dalait, mely
2003 végén jelent meg.
Nem sokkal ezután tudta meg, hogy hamarosan gyermeke születik. Mint a
kispapák általában, először bepánikolt a felelősség és a félelem
miatt, hogy vajon jó szülője lesz-e gyermekének. Ez alapjaiban
változtatta meg Gavin életszemléletét és gondolkodását, ami a zenéjén
is megmutatkozott. Vegyes emóciók lettek úrrá rajta: elsöprő szeretet
és aggodalom.
"...Soha ennyi és különböző érzelem nem dúlt bennem egyszerre ilyen
rövid idő alatt, mint ez a 9 hónap..." -emlékszik vissza Gavin.
A második Like Normal People Do albumának alapjai életének eme fontos
(ha nem a legfontosabb) időszakában születtek. Mélyen és többször
átgondolta addigi életét és a elkövetkező szükségszerű
vátozásokat/változtatásokat:

- a pályafutására visszatekintő és elemző: More, Sight Unseen, One of
These Days
- a közeli emberi kapcsolatok változásáról: Brave, Catch Your Fall, Stay
- egyéb kapcsolatok megszakadásáról: Back For Me, Go On, Days Gone By
- Isten gondviseléséről és életére történő hatásáról: God In This Moment

2002. szeptember végén megszületett kislánya: Fiona.
A Like Normal People Do egy elmélkedő, filozofikus album, ami a
házasságával és a gyermeke érkezésével foglalkozik,
lélek-lemeztelenítő szövegekkel, szívbemarkoló melódiákkal.
"...Egy barátom egyszer még régebben azt mondta, hogy szerencsés
esetben minden művész életében jön egy vízválasztó, mikor elszakad a
példaképektől és rálel a maga zenei útjára. Akkor nem vettem magamra,
mert hittem, hogy amit csinálok az egyedi, az enyém, olyan, ami csak
rám jellemző...
De csak a zenei utómunkák során döbbentem rá mennyire igaza van, és
most érzem igazán, hogy megtaláltam a saját "hangomat" stílusomat. És
már nem magamnak, hanem nektek írom a dalaimat... Ők a tiétek!"
-mondja Gavin.

Erről a megváltozott gondolkodásról tanúskodik az is, hogy nem győzi
hangsúlyozni, hogy ő nem rocksztár és soha nem is lesz az, még
hasonlítani sem akar a hisztis, allűrökkel túltankolt zenésztársaira és
úgy él, mint egy átlagember, nem is vágyik többre. Sőt Ő az, aki
rajong a rajongóiért (erre csak egy példa, hogy rendszeresen -még a
hivatalos megjelenés előtt- e-mailben (barátságos levél kíséretében)
küld értesítőt: mp3, videó stb. szabad letöltésekről).

Gavin 2007 novemberében első lett egy zenei versenyen (1700 nevezőből)
melynek nyereményeként decemberben elutazhatott Angliába, Peter
Gabriel (Real World) stúdiójába, ahol rögzítették harmadik albuma a
"The Real World Session-Volume I" zenei alapjait. A címbeli utalás a
stúdióra köszönet a nagy zenésztárs-barát Peter Gabrielnek.
A CD-ROM, mert ez egy speciális lemez, 2009 április elején került
piacra, limitált példányszámban s a várakozást felülmúlva az első
kiadás gyorsan el is fogyott.
Hazáján kívül nagyon népszerű még Németországban, Angliában és Japánban.
Sajnálatos és méltatlan módon Magyarországon nem ismerik ezt a
nagyszerű muzsikust és embert. Vagy egyszerűen nincs rá igény...
Reméljük felkeltettük az érdeklődét Mikhail Gavin iránt! A neten
könnyen megtalálható, sok közösségi oldalon jelen van és
mentalitására jellemző módon hűségesen ápolja kapcsolatait a
"rajongóival".

Fordította és összeállította: Koschik Judit

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése