Pages

2009. május 5., kedd

Vasárnap ChickenFly és Morgenfunk

Mint jó médiatámogatók, ismét írunk a most vasárnap megrendezésre kerülő koncertről, de persze nem csak kötelességből. Több szempontból is különleges lesz az este. Nézzük először a zenei stílust. Az 1960-as évektől induló funky zene sok irányból megközelíthető. A klasszikus funky kevés akkordváltással, egyenletes, monoton groove-okkal és ún. off beat-es (nem a mérő ütésre játszó) basszusmenetekkel vált ismertté. Ilyen volt például James Brown zenéje, ami nagyban táplálkozott az autentikus afrikai zenei elemekből is.

Mint minden zenei stílus, így története során a funky is analizálta és szelektálta az őt érő hatásokat. Volt olyan műfaj, amivel keveredett, s van, amit magába építve fejlődött tovább. Ezen fúziók hatásaként az évek alatt széles lett a "mókás zene" palettája. Keveredett a blues, a soul, a disco, a jazz, a hip hop, a rock és az elektronikus elemekkel is, így beszélhetünk például funky-house, jazz-funk, funk-rock, disco-funk... stílusról is. Nem maradt ki a szórásból a gospel sem, s a fent említett magyar zenekarok esetében is életképes, egyedi és különleges fúziókról beszélhetünk.

A ChickenFly elsősorban a blues és a rock irányából közelíti meg a funky zenét. A melódiákban jellemző a blues hangok használata és az akkord menetekben is sokszor megjelennek a klasszikus blues váltások. A felállás a már hagyományos pop-rock apparátusnak mondható ének-gitár-zongora-basszusgitár-dob mellett fúvósokkal egészül ki. A dalokat hallgatva elmondhatjuk, hogy a zene gitár centrikus, de persze ennél sokkal színesebb és árnyaltabb a repertoár. A ChickenFly néhány dal erejéig kitértőt tesz például a latin-jazz és a lírai pop dalok világába is. A nagyszerű vokalisták színvonalasan adják elő az érthető, emészthető, mégis mély üzenetű szövegeket hordozó saját számokat. Sokan várják az új lemez anyagát, s mindez végre hallható lesz május 10.-én, vasárnap este a Fonó Budai Zeneházban.

A Morgenfunk zenei világára elsősorban a '90-es évek elején az Egyesült Királyságban elindult acid jazz zenekarok voltak nagy hatással, de szívesen merítenek a '70-es, '80-as évek disco-funk zenéjéből is. A felállás is az acid jazz zenekarok hatását erősíti, ugyanis a ritmus szekció mellett egy vonós négyes is része a csapatnak. Amint azt már egy korábbi cikkünkben írtuk, a zenekarban bekövetkezett egy látványos változás: új frontembert kapott a Morgenfunk. Az új énekes egy fiatal hölgy, s ismerve korábbi munkásságát új távlatokat nyithat meg a zenekar előtt. A soul-os hajlításoktól nem idegenkedő énekesnő persze új dalokat is kapott, melyek zeneileg és szövegvilágukat tekintve is érettebbek, kidolgozottabbak mint a korábbiak. Ebből is lesz ízelítő a vasárnap esti koncerten.

Az estet a Morgenfunk kezdi új dalaival, majd a ChickenFly következik, akik az új lemezük anyaga mellett azért a régebbi, a közönség által igencsak megkedvelt dalokból is szemezgetnek.
A belépő 500 forintos áron még mindig kapható elővételben és a koncert napján a helyszínen is.

Részletek:

ChickenFly lemezbemutató, vendég: Morgenfunk
2009. május 10. - 19:00
Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova utca 3.
Belépő: 500 Ft


Dalok az új lemezről és persze az előzőről is a ChickenFly MySpace oldalán
Egy új dal vonós próbájának videója a stúdióból Morgenfunk MySpace oldalán

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hú, micsoda mély elemzés... :-D

petrov

DJ Gospel írta...

ha - ha .

kicsit belterjesek az infók, de megállják a helyüket!

gyerünk KriZ !

:-)

KriZ írta...

Az mit jelent, hogy belterjesek?
Reklámozzuk a fontos eseményeket... :)

Nem is értem. :D

Unknown írta...

Jó volt a koncert nagyon!

Morgenfunk-nál sajnálom, hogy a technikusok nem voltak épp a helyzet magaslatán, de az utolsó néhány számra ez is szépen kitisztult, úgyhogy megmutathatta a csapat a foga fehérjét. :) Tetszett!

Chickenfly állatul szólt a koncerten, de csalódás volt, hogy mikor betettem a CD-t, nem ugyanazt kaptam. Sokkal laposabbnak éreztem. Nem, nem a hangerő miatt. Valahogy energiaszegényebb a lemez szerintem. Lehet, hogy nem voltak a srácok eléggé felpörögve a stúdióban??

DJ Gospel írta...

szerintem a rockos hangzás több energiát követel a studióban, ahhoz, hogy átjöjjön.

nem biztos, hogy Theonak ez igazán fexik...

sz'tem ők nem rockban királyok, de majd egyszer rájönnek, csak ne túl későn.

Felráz!

Névtelen írta...

Sajnos a stúdió munka mindig sterilebb, mint a koncert feel. Bevallom őszintén a CF inkább koncert zenekar, mint stúdió bütykölő. Viszont a cd kell az ismeretség, és az utókor miatt. Valószinű, hogy a következő cd-ről jobban átjön majd a húzás, és a lelkület, habár lendületben nehéz lenne bármilyen cd-nkel felül múlni a koncert hangulatát.
Theó meg mindenben jó. Valószínű, hogy ezen az úton megyünk tovább, és egyre jobban letisztul majd.....reméljük:D
Üdv: CF, Harry

Megjegyzés küldése